egy szabadúszó története

Suvahe

Suvahe

Mellette lézengenek a legaljasabbak

Néhány hónappal ezelőtt történt...

2024. március 11. - Suvahe

Tekintete egy nagy, irigy puffanat és torkába szorul a szava. Pedig mindössze annyi történt, hogy említettem:

- Újságíró vagyok ......-nél. 

Persze mondhattam volna, hogy a laptop, amin épp dolgoztam, a Tetovált Gépésztől való, és mondhattam volna, hogy az életrajzomat írom, de a gépen ott volt a lap tulajdonát jelző matrica és a doksi, amire rásandított, egy nyugdíjas klub táncos mulatságáról szólt.

Tekintete egy nagy, irigy puffanat. És ő a rokonom (kivételesen nem anyám)...

Egyébiránt valami olyasmit vártam: végre azt csinálod, amire születtél. Vagy: örülök hogy végre a szakmádban dolgozol és nem az árfolyamokat számolod. Vagy: na végre.

Engem is meglepett a tekintetén kialakult nagy, irigy puffanat. Neki három évvel ezelőtt sikerült olyan területen elhelyezkednie, amire vágyott, tehát még azt sem mondhatnám, hogy amiatt féltékeny, mert neki még nem adatott meg...

Tekintete egy nagy, irigy puffanat. "Még eljátszani sem tudja hogy a helyzetem az örömére szolgál, vagy legalábbis nem kap emiatt dührohamot" - gondoltam, és írtam tovább a nyugdíjasok bulijának sztoriját. 

- Mennyi a fizetésed?

Helyben vagyunk. Csak-csak kihányta a mentő kérdést, amivel jó sok sót szórhat a virágba borult állapotomra...

Később, amikor ő már otthon és én is otthon a Tetovált Gépésszel, a Gépész emígy szól:

- Szerintem tele volt irigységgel.

- Tehát te is így láttad. És én mindig a távoli ellenségeimmel voltam elfoglalva, amikor közvetlen mellettem lézengenek a legaljasabbak....

Eszkortot mégse mondhat

Említem a Tetovált Gépész káeftéjének a nevét és hogy az égiszük alatt működik a honlap, aminek a szerkesztője vagyok. Tényleg így van, csak az része nem fedi a valóságot, hogy a kft. életében papíron is (értsd: hivatalosan) létezem...

- Kérlek ezt mondd ha ebben a nyomorult kis faluban kérdezik, mivel foglalkozom - nyomatékosítom anyámnak, aki - bár nem túl pallérozott - legalább a büszkesége révén képes együttműködni velem...

...mert nagyon is jól tudja, miket és hogyan hencegett anno a parasztcsaládba született többdiplomás lányáról, aki végül nem váltotta valóra a Nagy Álmokat, és őszintén szólva, én is rövidre tudok zárni egy beszélgetést a káefténél honlapszerkesztő pozíció szóba hozatalával, mert az egyszeri ember irigysége számára ez túl magasröptű ahhoz, hogy az "én pedagógus végzettségű gyerekem pincér Ausztriában" - szöveggel überelje...

- Ugye meg tudod jegyezni? - kételkedem kissé anyám pókerarcú hantázási képességében, és eszembe jut, hogy Buddha is ilyesmit tanított: gondolj rá úgy mintha igaz lenne, beszélj róla úgy mintha valóság lenne, na és persze ha kérdezik anyámat, eszkortot mégse mondhat...

 

Anyós igaza

- Régióvezető egy nemzetközi cégnél és megadott egy telefonszámot, egy fickóét, aki sajtóreggeliket szokott szervezni, ahol a helyi civilek tájékoztatást adnak a programjaikról és persze sajtóbelépőket, és azt mondta, hivatkozzak rá - meséltem visszafogott lelkesedéssel szánalmas életem örömfoszlányát.

Motoszkált bennem némi naivitás a pozitív reakciót illetően, de anyám ezúttal sem hazudtolta meg magát, a közöny és a rosszmájúság szerelemgyereke ült ki arcára amikor felbugyogott torkából a - Szóval nem munkát ajánlott - sekélyes tudatlansága.

Gyorsan rá is kérdeztem az ő életminőségének megfelelő színvonalra, az aznapi ebédre...

Nem láttam értelmét magyarázni a lehetőséget, hogy a sajtóbelépővel, azaz ingyen látogatható rendezvények anyagilag mennyire kedvezőek egy állástalan számára...

(Állástalan a rendszer szerint. Én a Tetovált Gépész révén kitartottnak hívom...)

Tulajdonképpen a fent már említett életem szánalmassá alakult mivolta részben köszönhető annak, hogy harminc évig egy fedél alatt kellett élnem a buta anyámmal...

Ex anyós említette egyszer: - Anyád lehet hogy ételt tett eléd és tiszta ruhában járatott, de biztos vagyok benne, hogy nem szeretett eléggé ahhoz, vagy egyszerűen nem volt affinitása ahhoz, hogy téged meg is értsen..

Emlékszem, amikor ezt mondta, mily hevesen tiltakoztam. Úgy látszik a tapasztalataim helyes megítéléséhez nem volt elegendő maga a tapasztalat, kellett hozzá bizonyos kor is, hogy meglássam a különösebben nem kedvelt ex anyós igazát...

Enerváltsága nem veleszületett, a világ tette ilyenné

Mostanra csúcsosodott ki a kb. négy évvel ezelőtt kezdődött mélységes embergyűlölet-fázisom.

Persze korábban sem a feltétel nélküli emberszeretet jellemzett, de eme érzetem lényegesen felületesebb volt, ha a jelenlegi mélyrehatót veszem alapul.

Hosszú definícióval úgy fogalmazok: túl sokat tapasztaltam ahhoz, hogy mostanra az élet bármely területén magam mellett elviseljek olyan embereket, akik nem értenek velem egyet.

Rövid definícióval: vagy akceptálsz vagy nem is ismerlek...

Barátságtalan, távolságtartó, ellenséges. Így jellemeznek ők, akik újabban utamba kerülnek. Őket megértem, mert valóban ezt a képet mutatom kifelé.

Nagyzoló, önimádó, elbizakodott. Így jellemeznek ők, akik régebben utamba kerültek. Őket anno nem értettem, mert anno ezeket a rám aggatott jelzőiket én magamban az álmodozó, réveteg érzettel éltem át. De most már megértem őket. Avégett látták nagyzolásnak az álmodozásaimat, mert szűk látókőrűek voltak és azóta is maradtak a korlátaik között...

Az eltelt időben minden rugalmatlanság, földhözragadtság, álnokság, rosszindulat, haszonlesés és hitványság, amely hatalmába akart keríteni és uralma alá akart vonni, betörni nem tudott, és én nem tudtam nem tudomást venni a hazug életről, távolodnom kellett a szemfényvesztéstől...

De ha közelebb jössz és maradsz, az én tekintetemen keresztül láthatod barátságtalanságom szelíd kincseit...

 

PILLANATOK AZ ÍRÓASZTALOM KÖRÜL

1704878807945.jpg

A Nyúl-sorozat befejező kötete várja, hogy folytassam az olvasást.

 

 

1704878807933.jpg

Képeslap, mint szuvenír a bécsi Monet-kiállításról. Trouville tengerpartja 1870-1871

 

 

1704878807920.jpg

2023 karácsonyán megajándékoztam magamat egy nem hagyományos Barbie-babával, ami gyerekkorom egyik vágya volt

 

 

1704878807906.jpg

Diadém, amit mint római istennő viseltem 2023-ban a Savaria Történelmi Karneválon, és egy szütyő, amit ajándékként választhattam egy textilvarró kiállításon

 

 

1704878807892.jpg

Notesz, amit még 2019-ben vettem, hogy odaajándékozzam valakinek, aki azóta már nem része az életemnek. A noteszt pár napja halásztam elő a gardróbszekrényből, azzal a szándékkal, hogy magam írok bele, de még nem fosztottam meg a csomagolásától

 

 

A karácsony utálata

Ilyenkor például visszakapok egy bonbont. Ugyanazt, amit nyáron egy születésnapra én ajándékoztam...

Könyvet ajándékba legutóbb általános iskolás koromban hozott a családi Jézuska. Pedig az egész rokonságom tisztában van vele, hogy a könyv, a színház, a kiállítás, a komolyzenei koncert és hasonlók az én műfajaim. 

Persze nem azt mondom, hogy ismerniük kell a konkrét kedvenceimet, de ez orvosolható lenne egy ajándékutalvánnyal...

Ehhez képest könyvet a családtól legutóbb blablabla...

Nálunk a rokonságban az a szokás, hogy SZÜKSÉGESET ajándékoznak. Kenyérpirító, tusfürdő, varrókészlet. Azt hiszem cikinek éreznék, ha valami olyasmit adnának, aminek köze van a másik hobbijához. Edényfogó kesztyű, kávé díszdobozban, borotvahab. Az is szokás, hogy ezt a szükségeset sem akkor adják, amikor ténylegesen szükség lenne rá, hanem megvárnak vele egy ünnepi alkalmat. Mint amikor elsős gimisként szeptemberben német szótár kellett volna, anyám drágának találta, de ígéretet tett hogy karácsonyra megkapom...és én mondtam neki hogy semmit sem kérek karácsonyra, de a szótárra mostantól lenne szükségem...

- Apád nem akar új vízcsapot venni, pedig már több helyen folyat - dühöngött a telefonban minap anyám, és engem az töltött el némi bosszúsággal hogy nem láthattam anyám arcát amikor belesóhajtottam a vonalba:

- Talán karácsonyra megkapod...

 

Egyben tart az elviselhetetlenség

- Te is szeretsz engem, én is szeretlek téged, persze mindketten a magunk módján, te a végletekig ragaszkodóan, mint egy hűséges, bántalmazott kutya, én a könnyed megszokás érzetével, mert azért valljuk be: elviselhetetlen személyiségek vagyunk egy átlagos ember számára, de se te, se én nem vagyunk átlagosak, szóval ha én nem lennék neked, akkor te egyedül élnél, és ha te nem lennél nekem, akkor én is egyedül élnék, mert hosszú távon melyik átlagos nőnek kellene egy gyakran a lúzerségbe eső férfi, és hosszú távon melyik férfinek kellene egy vérmesen öntörvényű kitartott nő? - kortyoltam a száraz vörösborból, arcomra feszült a szatíra bájossága és a szokásos legyintő mozdulattal játszadoztak ujjaim az üvegpohár oldalán.

Velem átellenben az asztalnál vacsoráját fogyasztotta a Tetovált Gépész, egy nemrég olvasott hír gyors említése nyomta el ajkain a gúnyt, nem volt rá hatással se a bántalmazott kutya, se a lúzer, leginkább talán a kitartottal kokettált, megingathatatlanul, hiszen tisztában volt vele, hogy máskülönben egyedül élne és egyedül élnék, de így egyben tart a szeretet köré aggatott elviselhetetlenség...

Utolsó nap a pszichológusnál

- Tudja, szerintem minden ami történik, annak pontosan így, ebben a formában kell történnie, és ha nem érzem tökéletesnek, az csak azért van, mert még nem jutottam el a legvégső célig. Persze közben rengeteg újdonság varázsa megy át rajtam, ami pár nap múlva már a nevetség tárgyát képezi, pusztán avégett, mert amiről azt hittem hogy a végső cél, arról kiderül hogy csak egy állomás...mint amikor arról meséltem Önnek, hogy 20 év után végre felvettek újságírónak egy szerkesztőségbe, és azt gondoltam: teljesült a vágyam. Aztán négy nap múlva már láttam, hogy a magánélettel és főleg a kiskorú gyerek nevelésével ez a szakma összeegyeztethetetlen, nem beszélve arról ha az embert óvodásnak titulálja a kolléga...és biztosra veszem, az, hogy onnan végül eljöttem, csak egy mindenképpen szükséges lépés volt ahhoz, hogy közelebb kerüljek a legvégső célhoz...

- Mi a legvégső célja?

- Író vagyok. Az nem ugyanaz mint az újságíró. Tudja, mielőtt megkaptam az újságírói állást, előtte legalább fél évig elképzeltem hogy újságíróként dolgozom, cikkeket osztottam meg, mintha én írtam volna, eseményekre jártam és a sajtó által készített fotókat, amiken én is szerepeltem, a közösségi oldalamra olyan szöveggel tettem fel, hogy mindenki azt hitte: sajtós vagyok. És aztán a valóságban újságíró állást kaptam. Pedíg író vagyok. Tehát most azt képzelem, amit eredetileg is erőteljesen képzelnem kellett volna, vagyis hogy regényíró vagyok. Közönségtalálkozókra járok, dedikálok, a kiadóval tárgyalok, és nem csupán elképzelem, hanem el is játszom. Például egy telefonbeszélgetést a kiadóval hogy hová szervez könyvbemutatót, vagy a folyamatot hogy aláírom a regényemet.

- Van arról már hír?

- Mivel elég agresszív módon élem ezeket a szerepeket, ezért 6 hónapon belül jelentkezik a Móra vagy a Maxim, hogy kiadják.

- Hol tart a másodikkal?

- Nyolcvan százaléka kész. Befejezem, szóval a nagy szerepjátékon túl gyakorlatilag is regényírással foglalkozom....de látom Önön, hogy furának tartja a világlátásomat, viszont megmagyarázni nem tudja hogyan kaptam 20 év tinglitangli munkák után újságírói állást - mosolyogtam a pszichológusra, és mondtam, hogy darabig biztos nem jövök hozzá, persze nem tekintem véglegesnek a találkozásaink beszüntetését, elképzelem őt is ahogyan számára a regényemet dedikálom...

 

Távolodás a csóróságtól

- Mintha friss dühöt leplezne.

"Legalább a pszichológust nem hiába fizeti a Gépész" - fröccsen gondolatom a szakember rólam alkotott véleményéről, és még mielőtt kérdezné, mesémre zendítek.

- Tudja, harmadszor történik ez velem. Most már csak egyszer fordulhat elő, mivelhogy már csak egy barátom van, akivel az élet egyszerű dolgairól értekezünk. Az első esetnél azt hittem nem lesz ismétlődő, de úgy látszik igaz a mondás hogy a pénz rossz irányba változtatja meg az embert. Anna valójában mindig jobban élt nálam, pláne úgy hogy Bécsben dolgozott, de amíg a férje nem volt vállalkozó, és a fizetéseik nagy részét elvitte a Bécs nem muzulmán bevándorló negyedében bérelt harminc négyzetméteres lakás, addig a beszélgetéseink az aktuális olvasmányainkról, a heti menüről, a családtagok hogylétéről és főleg közös álmodozásokról szóltak. Aztán a férje belevágott az építési bizniszbe és anyagilag olyan szépen felment a sorsuk, hogy Anna üzenetei a mexikói, afrikai és egyéb luxusnyaralásaik részleteit taglalták, szót sem ejtve arról velem egyébként mi van, a leveleiben konkrétan egyetlen egy, az én vagy a rokonaim állapotára utaló kérdés sem került elő, mintha egy blog úti beszámolóit olvastam volna, ez ment kb. két hónapon át, aztán egy különálló mailben annyit kérdezett miért nem válaszolok...

- Miért nem válaszolt?

Levegőbe szakadt számból az ahhh. - Mert ez az ember már nem az az ember volt, akivel anno jókat lehetett röhögni a gazdag és nagyzoló sznobokon.

- És ez az eset egyéb barátainál is megesett.

- Nem pontosan így, de a háttere ugyanez volt. Bea minimálbérre volt bejelentve, borítékban pedig 50 ezret kapott. Aztán amikor a borítékos összeg 200 000 ft lett, Bea látványosan kerülni kezdte a társaságomat.

- Hogyan történt ez a kerülni kezdte?

- Pl. a találkozóink helyét a lakás helyett puccos kávéházakba tette át, amit én nem akartam, aztán nem kevés megvetéssel az arcán azt mondta, a tesója szerint is teljesen felesleges velem a kapcsolatot tartania.

- Ami így is lett.

- Remélem Ön nem azt fogja ebből kihozni, hogy túlreagáltam és ragaszkodnom kellett volna a "barátságához"? - grimaszolok.

Szakemberes mosollyal nemet felel.

- És aztán tegnap este Veronika a sokadig üzenetben egy németországi all in nyaralás, tömény Anna-fíling tört rám, Veronika az utóbbi egy évben, de különösen az utóbbi pár hónapban csúcsosította ezt ki, régen mindig olyanokról dumáltunk, pl. hogyan varrjuk a gyerekeknek a jelmezt, vagy mi volt a különbség a regény és a megfilmesített verziója között, vagy egyszerűen csak rákérdeztünk arra, kiheverte-e a másik a 39 fokos lázat.

- Mi okozta Veronika változását?

- Tavaly ősszel előléptették a férjét igazgatóvá...tudja, így visszagondolva, a mostani szememmel látva és a tapasztalataim birtokában állítva, 25-30 éves korom között az akkori viszonyokhoz mérten nagyon is jól kerestem, csak azt hittem, hogy mégsem keresek jól, és meggyőződésem szerint volt és van is bennem frusztráció, hogy a világ ne vegye észre az életkorszakaim közötti kontrasztokat...

- Tehát maradjon meg az emberekben az Önről elsődlegesen kialakított kép, a szegény falusi lány?

Kuncogok. - Jobban szerettem volna, vagyis azt volt az álmom, hogy felnőtt koromban a tanulmányaim révén szerzett jól fizető munkámmal anyagilag jelentősen felkarolom a családomat, ezzel mintegy fricskát mutatva azoknak, akik nem is hittek bennem és még gátoltak is. Ez, vagyis hogy támogassam a családomat, ez egészen kicsi korom óta jobban motivált, mint az hogy a javaimból magamutogatva én fényezzem magamat. De az állítólagos barátaim eltünedezése azt mondatja velem, nem vagyok biztos a dolgomban, amennyiben sikerülne távolodnom a csóróságtól...

 

Ha a cigány azért nem dolgozik betanított munkásként minimálbérért, mert...

...mert cigány és jár neki különféle jogcímeken segély - mondom a munkaügyi központban a tanácsadónak, aki igyekszik jobban ismerni az életemet mint én...-, akkor én sem dolgozom pénzügyi asszisztensként minimálbérért, mert a végzettségem nyelvész és inkább ezen a szakterületen akarok minimálbérért dolgozni, de amíg nem jön össze a profilomba vágó munkakör, addig eltartatom magamat a párommal, mert egyelőre van erre lehetőségem, egyébként népszámláláskor rabul ejtett a gondolat, hogy a nemzetiségnél a cigányt írom be, kíváncsiságképpen, hogy ha legalább papíron cigány lennék, mert ugye kinézetre nem, szóval ha papíron cigány lennék, Ön akkor is rá akarna-e beszélni, hogy a nyelvész végzettségemmel pályázzak meg pénzügyi asszisztens munkaköröket minimálbérért, vagy elég lenne, ha megmondaná hol igényelhetek további segélyeket...

Hátulról már nem

- Pedig aktív voltál az első két évben - magyarázom a Tetovált Gépésznek, hangom édesen fanyar -, persze értem én, hogy öregszik az ember és egyre fáradtabb, de az, hogy az akkori heti négy alkalom szex mostanra havi egyre csökkent, elég látványos öregedés a részedről, és még azt sem mondhatnám, hogy a többletmunkád szívja az erődet, mert az akkorihoz viszonyítva nincs több melód, és az is biztos, hogy nem egy másik nő veszi el az energiádat, mert sokat vagy itthon...

Magához húz gyerekes nyegleséggel, mint hibáján kapott kamasz, nem szeretem ezt a stílust, - Persze most, hogy szemedre vetettem, úgy teszel mintha kívánnál- dörzsölöm szét a gúnyt -, ahelyett hogy kapásból, már a szobába lépésemkor eljátszanád hogy akarsz, legalább a halvány reményt megadva, hogy ma talán lesz valami, még ha tíz perc múlva sztornózod is.

- Te is eljátszhatnád.

- Nekem nem kell eljátszani, mert kettőnk közül én vagyok, aki amiatt tett említést, mert kevésnek tartja a mennyiséget, nem beszélve a változatosságról, mert pl. hátulról már két éve nem csináljuk...

 

 

süti beállítások módosítása