- Tényleg ezt mondta? Szeretem a szakértő idegenek röpke pillanatból született szép állításait. Hitét adják jóravalóságomnak...

Elképzelem többször is. Tekintete ragyogó boltívét, felsorakoztatott választásait és választása szívéhez szelidült védelmét. Történt mindez útjukra bocsátás után, kezükbe tettem az utolsó önkormányzatos piaci utalványokat, vegyenek száraz tésztát, lisztet, teasüteményt és ha még marad, egyebet, melynek szükségét látják. A fiam és a Tetovált Gépész.

Nem elég elképzelni. Hallanom is kell. Újra és újra. 

- Meséld el lécci megint, - tekereg kívánságom a Gépész körül -, észrevette és?

És ő ismét felidézi fiam derűjét a virágos standnál, a tízéves fiam, "vigyünk virágot anyának", sárgát, pirosat, fehéret, mosolygott az árus, "milyen alkalomból lesz?", "mert anya szereti", "igazi úriember vagy".

- Tényleg ezt mondta? Szeretem a szakértő idegenek röpke pillanatból született szép állításait. Hitét adják jóravalóságomnak...

 (A tartalékaim, a tetovált gépész szeretete, apámék kutyakötelessége, a testvérem időnkénti nagyvonalúsága, a nénikém kedvessége és az állami segély amíg bírják, a köznapi értelem gyurmázta munka helyett az utóbbi két évtized írásait szerkesztem kulturáltan kiadásképessé...)