- Mintha friss dühöt leplezne.

"Legalább a pszichológust nem hiába fizeti a Gépész" - fröccsen gondolatom a szakember rólam alkotott véleményéről, és még mielőtt kérdezné, mesémre zendítek.

- Tudja, harmadszor történik ez velem. Most már csak egyszer fordulhat elő, mivelhogy már csak egy barátom van, akivel az élet egyszerű dolgairól értekezünk. Az első esetnél azt hittem nem lesz ismétlődő, de úgy látszik igaz a mondás hogy a pénz rossz irányba változtatja meg az embert. Anna valójában mindig jobban élt nálam, pláne úgy hogy Bécsben dolgozott, de amíg a férje nem volt vállalkozó, és a fizetéseik nagy részét elvitte a Bécs nem muzulmán bevándorló negyedében bérelt harminc négyzetméteres lakás, addig a beszélgetéseink az aktuális olvasmányainkról, a heti menüről, a családtagok hogylétéről és főleg közös álmodozásokról szóltak. Aztán a férje belevágott az építési bizniszbe és anyagilag olyan szépen felment a sorsuk, hogy Anna üzenetei a mexikói, afrikai és egyéb luxusnyaralásaik részleteit taglalták, szót sem ejtve arról velem egyébként mi van, a leveleiben konkrétan egyetlen egy, az én vagy a rokonaim állapotára utaló kérdés sem került elő, mintha egy blog úti beszámolóit olvastam volna, ez ment kb. két hónapon át, aztán egy különálló mailben annyit kérdezett miért nem válaszolok...

- Miért nem válaszolt?

Levegőbe szakadt számból az ahhh. - Mert ez az ember már nem az az ember volt, akivel anno jókat lehetett röhögni a gazdag és nagyzoló sznobokon.

- És ez az eset egyéb barátainál is megesett.

- Nem pontosan így, de a háttere ugyanez volt. Bea minimálbérre volt bejelentve, borítékban pedig 50 ezret kapott. Aztán amikor a borítékos összeg 200 000 ft lett, Bea látványosan kerülni kezdte a társaságomat.

- Hogyan történt ez a kerülni kezdte?

- Pl. a találkozóink helyét a lakás helyett puccos kávéházakba tette át, amit én nem akartam, aztán nem kevés megvetéssel az arcán azt mondta, a tesója szerint is teljesen felesleges velem a kapcsolatot tartania.

- Ami így is lett.

- Remélem Ön nem azt fogja ebből kihozni, hogy túlreagáltam és ragaszkodnom kellett volna a "barátságához"? - grimaszolok.

Szakemberes mosollyal nemet felel.

- És aztán tegnap este Veronika a sokadig üzenetben egy németországi all in nyaralás, tömény Anna-fíling tört rám, Veronika az utóbbi egy évben, de különösen az utóbbi pár hónapban csúcsosította ezt ki, régen mindig olyanokról dumáltunk, pl. hogyan varrjuk a gyerekeknek a jelmezt, vagy mi volt a különbség a regény és a megfilmesített verziója között, vagy egyszerűen csak rákérdeztünk arra, kiheverte-e a másik a 39 fokos lázat.

- Mi okozta Veronika változását?

- Tavaly ősszel előléptették a férjét igazgatóvá...tudja, így visszagondolva, a mostani szememmel látva és a tapasztalataim birtokában állítva, 25-30 éves korom között az akkori viszonyokhoz mérten nagyon is jól kerestem, csak azt hittem, hogy mégsem keresek jól, és meggyőződésem szerint volt és van is bennem frusztráció, hogy a világ ne vegye észre az életkorszakaim közötti kontrasztokat...

- Tehát maradjon meg az emberekben az Önről elsődlegesen kialakított kép, a szegény falusi lány?

Kuncogok. - Jobban szerettem volna, vagyis azt volt az álmom, hogy felnőtt koromban a tanulmányaim révén szerzett jól fizető munkámmal anyagilag jelentősen felkarolom a családomat, ezzel mintegy fricskát mutatva azoknak, akik nem is hittek bennem és még gátoltak is. Ez, vagyis hogy támogassam a családomat, ez egészen kicsi korom óta jobban motivált, mint az hogy a javaimból magamutogatva én fényezzem magamat. De az állítólagos barátaim eltünedezése azt mondatja velem, nem vagyok biztos a dolgomban, amennyiben sikerülne távolodnom a csóróságtól...