- Tudja, szerintem minden ami történik, annak pontosan így, ebben a formában kell történnie, és ha nem érzem tökéletesnek, az csak azért van, mert még nem jutottam el a legvégső célig. Persze közben rengeteg újdonság varázsa megy át rajtam, ami pár nap múlva már a nevetség tárgyát képezi, pusztán avégett, mert amiről azt hittem hogy a végső cél, arról kiderül hogy csak egy állomás...mint amikor arról meséltem Önnek, hogy 20 év után végre felvettek újságírónak egy szerkesztőségbe, és azt gondoltam: teljesült a vágyam. Aztán négy nap múlva már láttam, hogy a magánélettel és főleg a kiskorú gyerek nevelésével ez a szakma összeegyeztethetetlen, nem beszélve arról ha az embert óvodásnak titulálja a kolléga...és biztosra veszem, az, hogy onnan végül eljöttem, csak egy mindenképpen szükséges lépés volt ahhoz, hogy közelebb kerüljek a legvégső célhoz...

- Mi a legvégső célja?

- Író vagyok. Az nem ugyanaz mint az újságíró. Tudja, mielőtt megkaptam az újságírói állást, előtte legalább fél évig elképzeltem hogy újságíróként dolgozom, cikkeket osztottam meg, mintha én írtam volna, eseményekre jártam és a sajtó által készített fotókat, amiken én is szerepeltem, a közösségi oldalamra olyan szöveggel tettem fel, hogy mindenki azt hitte: sajtós vagyok. És aztán a valóságban újságíró állást kaptam. Pedíg író vagyok. Tehát most azt képzelem, amit eredetileg is erőteljesen képzelnem kellett volna, vagyis hogy regényíró vagyok. Közönségtalálkozókra járok, dedikálok, a kiadóval tárgyalok, és nem csupán elképzelem, hanem el is játszom. Például egy telefonbeszélgetést a kiadóval hogy hová szervez könyvbemutatót, vagy a folyamatot hogy aláírom a regényemet.

- Van arról már hír?

- Mivel elég agresszív módon élem ezeket a szerepeket, ezért 6 hónapon belül jelentkezik a Móra vagy a Maxim, hogy kiadják.

- Hol tart a másodikkal?

- Nyolcvan százaléka kész. Befejezem, szóval a nagy szerepjátékon túl gyakorlatilag is regényírással foglalkozom....de látom Önön, hogy furának tartja a világlátásomat, viszont megmagyarázni nem tudja hogyan kaptam 20 év tinglitangli munkák után újságírói állást - mosolyogtam a pszichológusra, és mondtam, hogy darabig biztos nem jövök hozzá, persze nem tekintem véglegesnek a találkozásaink beszüntetését, elképzelem őt is ahogyan számára a regényemet dedikálom...