- Söjtöri vadon egyik kunyhójában, vagy a rég nem használt erdőmesteri vadászlakban.

Tántorodásuk a hallottakon korlátozza a nemrég sült mézeskalács angyalkák szájukba repülését. - Neee, ugye csak viccelsz! - ferdül állához a védőszentet szorongató gyermek ijedt ajka, imént kereplőm az "Egyedül akarom tölteni az ünnepeket" mondatot adta.

- És miért éppen erre vágynál? - ocsúd rökönyéből a Tetovált Gépész, s harapja a süti szárnyát.

Indítom a fabulát - Gyerekkoromban láttam egy tévéjátékot - slattyogok át a meleg szobán s rumos teám gőze  hópihékkel pöttyözött tájat kreál -, a nagymama karácsonyra saját kezűleg varrt és hímzett blúzocskákat ajándékozott az unokáknak, akik a ruhákat jellegtelen arccal fürgén távolabb tolták... 

Sóhajtásom örvényt alkot a forró ital vizén, folytatást várva publikumom válasza kitér. - És a nagyi - teljesítem a ki nem mondott óhajt -, talán Pártos Erzsi volt, nem tudom, tekintetében a bánat édes elfogadása, és tudjátok, akárhányszor ha jön az ünnep, bármilyen ünnep, de egyre többször jelentős esemény nélkül is, csupán az emberi hajlamot nézve, a gyarlóságtól menthetetlen embert, hasonlóan mint gyermekkorom tévéjátékos nagymamája, magam is ugyanazt érzem...