Ezüst, vörös, arany, csillogó, csábító, csengettyűt nyikkantó vállcsapás, ide a pirosat, oda a kéket - rendezgetem az ajándékokat, túl közönséges a nyomorúság empátiája - ötletelgetek -, művemet kultregényként vizualizálom, tehát frappánsabb lenne, ha egyik szereplőm ínségességét gonoszsággal párosítanám - ugrok fel, pár lépést hátrálok, igazán sikkes a látvány, csomagok büszke fénye a műfenyő alatt, csillogó, ezüst, arany, vörös, fürdővizes kádba csábító, ahol szívesen felvágnám az ereimet...

 (A tartalékaim, a tetovált gépész szeretete, apámék kutyakötelessége, a testvérem időnkénti nagyvonalúsága, a nénikém kedvessége és az állami segély amíg bírják, a köznapi értelem gyurmázta munka helyett az utóbbi két évtized írásait szerkesztem kulturáltan kiadásképessé...)