- Te is szeretsz engem, én is szeretlek téged, persze mindketten a magunk módján, te a végletekig ragaszkodóan, mint egy hűséges, bántalmazott kutya, én a könnyed megszokás érzetével, mert azért valljuk be: elviselhetetlen személyiségek vagyunk egy átlagos ember számára, de se te, se én nem vagyunk…

Kezem a vécécsészében, gondolatom W.Somerset Maugham - a 140. oldalon fogyasztom a Színes fátyolt - regényében időzik, "az emberek olyanok mint vízcseppek a folyóban, oly közel egymáshoz és mégis oly távol, névtelenül folydogálnak a mulandóság óceánjába, és ha minden rövid ideig tart és keveset ér,…

Jelentéktelenségbe halok. Csak folytatom az életem...Nem vagyok mint a Nagyok, nincs súlyom, de kérkedem. Annyi küzdés a semmi árján, fércelt idők méregtengeren. Segítséget hiába is kiáltnám, érdektelenséget kergetek. Örömöm immár csak enyém, tehetségem néma láthatat. Értetlenség sodródik felém,…

S talán melyeket nagynak hittem mind-mind kicsik voltak..., vagy az időm volt rövid és a vágyaim hosszak?...

- Vázlatosan írd, pontokba szedve, ragozott igék nélkül - adom ukázba a tekintetem előtt fickándozó önéletrajz változtatásait, az ifjú rokon, akiről a személyes jellegű sorok énekelnek, amerikai konyhás nappalija babzsák ülőalkalmatosságán királykodik, a valakivel folytatott telefonbeszélgetése esti…

- Itt alig vannak - súgja (félénk csodálkozás a hangja), pedig mondhatná hangosabban is, a vízsugár-masszázs ömlengése sarokba szorítja az emberi zöngéket. Nemrég eme nedves dögönyözés áradatában puhultunk, hosszasan vizesedni sem jó, gyakori fázisváltások nélkül nem fáradok el kellően a pörgős…

- Are you, Szívem, are you, egyes szám második személyben és többes számban are a létige - gyermek angol házi feladatánál leragadok, rám pedig vár a saját feladatom, s hirtelen telefonom Green Hillt danál, ebből tudom, nem más hív, mint anyám... - Hrtskenv kjnjkrhfuhd ajldkjad hajdh, hjshd nje…

Huh, vérbő a mérge már öt perce, - Hülye vagy? Én azt mondtam, ebédet! - rivallja, és még mindig reng kezében a kosár alja, melyben zöldségeket hoztam -, - Szerinted hogyan lesz ebből főtt étel - üvölti -, mielőtt dolgozni megyek?  - Sehogy - mondom -, csak  látni akartam, ugyanolyanok-e a jelek…

- Egyenes így? Nézd meg lécci!  De kérésem hamvvederben végzi, már nincs közelemben retyerutya Évi, akihez anyám óhaja - a kényszer - hozott: - Ha már lakhelyén átutazol, kérlek vidd be neki ezt az üveg somot... Évi pedig: - Nálunk még nem zártak utat a mocsok kaminosok? Ha már itt vagy, akaszd…

- Anyám nem tud velem mit kezdeni...és én sem vele... Oh. Épp a töprengés poklából akartam tüzet lopni filozófiai cigim végére, de nem családi téma végett szelidültek járásból állásba lábaim a parton. Egy magányos szék előbukkanása torpantotta jártamat, és ez az idill ütközött a Tetovált Gépész…