- Téged nem zavar az ugatás?
Közös használatú függőfolyosónk korlátjára erősített virágláda saját növényeit öntöztem. - Természetes része a kutyának – merültem szomszédasszonyom illetődött vizenyőibe –, tudja, csak öt-tíz percig ugat, aztán tudatosul benne, hogy a gazdája dolgozni ment.
- De éjjel is ugat.
- Pontosabban este fél tíz körül. Ha a csaj éjjeli műszakos.
- Engem ez az ugatás akkor is rettenetesen zavar.
Elágazó szárának szottyadt ágait siratta a csarab. Tépéssel tenyeremre kerültek. - Engem jobban zavar, amikor a fickó este tizenegykor teljes hangerőre állítja a magnót és ez az állapot hajnali kettőig tart. Ön erősebben hallja a kutya vokálját?
Témánk folyama a gang avítt járólapjára loccsant.
- Hát a Zsuzsa, aki a másodikon lakik mellettük, ő mondta, hogy a férfi régóta munkanélküli, a barátnője tartja el. Mondjuk a csajt sem kell félteni, simán kiönti a teraszról az utcára a csikkes tálat, persze a szél behordja az én teraszomra, gyakorlatilag én takarítom az ő szemetét, a pasihoz is trehány kinézetű alakok járnak, egyik ismerősömmel épp a ház előtt beszélgettünk, ő mesélte, laktak ezek abban a háztömben is, ahol ő lakik, ott is ment a lumposkodás...és szomszédasszonyom szavai már csupán betűkre bontva értek hozzám, evezett agylapátom, családom tart el, én sem dolgozom, mily hasonló jelenünk, különböző múltjaink...
És a ráadás:
