Kühne-gyár még van. Hofherr már nincs. Pedig ő fejlesztette ki az első nyersolajtraktort, a népnyelv úgy is hívta Hofherr-traki. Fut ajkain a mese, ujjai alatt a képek. Anyám bőre érdeklődést kísérel ráncolni arcára, élményeit számolja unoka.

- Na, te már nem csinálnál ilyet - mentegeti a régkor mezőgazdaságát szülém,

- De tőlem legalább tudja, mi az a kapa - nyírbálja állítását védelmem.

- Nem mintha te rendszeresen kapáltál volna - ragasztgatja tépázott tézisét.

- Rendszeresen nem. Másfelé orientálódtam. De egy újabb világégés esetén még tudnám használni a kapát.

Vitánk jottányi szünetjén gyermek öröme hajdani mezőgazdasági eszközök gépre rögzített látványát mutogatja. Megelőzőm mamát.

- Manapság falun baromfiól és tehénistálló helyett - mondom -, kerti tavat és trambulint látni, és a tyúkot tartó falusi ember fogalomból agrár vállalkozó vagy városias vidéki lett.

Anyám hátjahot sóhajt, nem lendül támadása,

- Gyermek ha kirepül - folytatom monológomat -, eladom a lakást, a Gépész is eladja a lakását, és vidékre költözünk, kiskert, gyümölcsös, veranda - rajzolgatja valóságát álmodozásom -, elvégre tagja vagyok az utolsó generációnak, ami még nem keres nyomógombot a kapán...

Kép: Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye, Zirc

Ének a búzamezőkről (Szőts István, 1947, részlet) from Nemzeti Filmintézet Filmarchívum on Vimeo.