- Olyan ez a nő, mint a vírus. Bizonyos időpontokban véletlenül sem, bizonyos időpontokban mindenképp felüti a fejét...

Veszteglés vonzerején vagyunk. Ő pletykál, én hallgat. Most nevetgélek is. Tetszik az asszony hasonlata. A lényeges infót már fülemhez csapta, akár magamból is kikelhetek. Várom a Tetovált Gépész jelentkezését. Orvosi ügyeletre vitte banyukát. Bocsánat. Anyukát. 

- De hát így van, nem? - noszogat szóbeli egyetértésre a bazsalygó asszony, Margó, banyuka szomszédja.

- Persze hogy így - érzékenyítem tetszését, imént egyébként is meséltem neki, banyuka kizárólag azokon az estéken akar rögvest meghalni és ügyeletre menni, amikor reggel értesül a Gépésztől az esti, velem való bringázásról, moziról stb...

Margó kulcsponti pletyója: banyukát az alkalmi munkáim zavarják. Főleg. Vagy részben. De többnyire a létezésem a probléma.

- Miért nincs állandó munkahelyed, és hogy a fia miattad kell sokat autózzon - mélyült bele Margó a hírhordásba, igyekeztem nem hevességet mutatni, egy hónapja blúzt vettem banyukának, galamblelkűen elfogadta, pedig nem statikus melóból volt rá pénz...

- Oh - préseltem egyetlen tárgyilagos reakcióba a fürgén kitisztuló összképet, banyuka cuki sunyiságát, az én cuki együttérzésemet, banyuka csalafinta parazitaságát, ő a megtestesült Erika Kohut-mama (olvasom Jelinektől A zongoratanárnőt, banyuka az élethű regényszereplő),

- Sunyi egy nőszemély - döngött gondolataimba Margó határozottsága, isteni idill zuttyant szívemre, ugyanazt a szót, amit én fejben lőttem, lökte ő felszínre, mámorító szinkron. - Kérdeztem tőle - szónokolt tovább a szomszéd -, miért idegesíti ez, végül is nem szorítasz pisztolyt a tarkójához, hogy adja neked a nyugdíját, mert neked például lakbérre vagy ilyesmire kell

Figyelmem virágozhatott, megigézte Margó mondanivalóját.

- Talán az öccse keményen dolgozik? - tárta szét asszonyi karjait a mesélés. - Mert hogy ezt is kérdeztem tőle, mi az oka annak, hogy a hatvanéves öccse az idősek otthonában lebzsel, természetesen a Gépész fizetéséből.

Itt azért kiszaladt számon a Mit felelt.

- Ó, hát csak dünnyögött - ironizálta banyuka reflexeit Margó -, büdös életben nem venné tudomásul, hogy az öccse alkoholista, érdekes módon az öccse trehánysága és pénztelensége nem izgatja, tavaly nyáron tengett itt egy-két napot a faszi, semmit nem csinált, csak volt mint a befőtt, sok jót nem nézek ki belőle, te legalább nem vagy alkoholista és még segítesz is

Meglepődésemet a kéj lapította. Máris örömmé alakult bennem banyuka kamufájdalmas orvosi ügyelete iránti rossz érzésem. Ó. Gépész nem szólt nagybátyja eme házi kalandjáról, új infó, új szemszög, imádat. Arcomra koncentrációt feszíteni, ezáltal Margó árad.

-  Mondtam neki, törődjön bele a sorsába, hogy a fia elszakad tőle. Én sajnálom, hogy a szerencsétlen nő harminc éve vak, de hát könyörgöm, minden segítséget visszautasított, nem tanulta meg használni a fehér botot, nem fogadta el a vakvezető kutyás tanulást, a szemműtétre is nemet mondott, gondolom úgy hitte, a fia majd a csicskája lesz, mert valljuk be, harminc éve csicskázik neki, és hát ez ugye kényelmesebb, pedig nem ágyhoz kötött beteg és nem is értelmi fogyatékos, bár azt sem igazán értem, hogy ha vakon ki tudja gyomlálni a haszonnövény közül a gazt, akkor a mosógépet miért nem tudja elindítani

Szerettem volna kommentálni. A mosás szükséges, ha halmokban a szennyes és nincs már tiszta ruha, van oka hívni a fiát. A sárgarépa viszont nagy gazban is látszik és kitapogatható. Bólogatásom ölén csendességem bátorította Margót.

- Áh, ne félj megvan a magához való esze, iszonyatosan jól tudja sajnáltatni magát, képzeld, azt mondta nekem, ha már amúgy is ápolónő a végzettségem, legyek a házi ápolója, fizetne is érte, gondoltam, aztán mit fizetne a százezer forintos nyugdíjából, azt gondolja havi ötezerért itt kushadok nála 24 órát, mert ez olyan, jól kiismertem, ez a nő olyan, hogy hajnali háromkor is felhívna csak azért, mert a szél mozgatja a függönyt, a pénzzel sincs tisztában, minap azt mondta ötszáz forintból kijön három gombóc fagyi, nem tudom hol él, pedig egész nap a tévét vagy a rádiót hallgatja, vagy a füle se jó?, a hírekben bemondják mi mennyi, meg aztán állandóan ócsárol valakit, vagy irigykedik, igazi besavanyodott ember, de azért ahhoz nem hülye, hogy mindig úgy csűrje-csavarja a dolgokat, hogy végül neki legyen jó, erre mondtam azt, hogy sunyi, olyan ez a nő, mint a vírus, bizonyos időpontokban véletlenül sem, bizonyos időpontokban mindenképp felüti a fejét...

Most nevetgélek is.

- De hát így van, nem?

- Persze hogy így - érzékenyítem tetszését, rezeg nadrágzsebemben a telefon.

"Csak a szokásos" - írja a Gépész. 

Margó mondja, mondja, én gondolattal vajúdok. Lentikuláris élet. Ránézeti szögtől függően veszélyes. Balról vizslatva zsarnok, jobbról kémlelve megkeseredett...