És ilyen csecsebecse, és olyan cukimuki, persze nem voltak méregdrágák, még így, hogy euróban vásárolta, sem. És náluk mindenki büszke oltott, oh - pillázik tüstént a félálmom, az imént még mintha valamilyen árucikkek kerültek volna szóba, mi ez a hirtelen váltás, vagy ez is még az előbbi cukimuki eurós téma? - kérdem - naná, hogy nevetve -, a többiek szerényen égnek, valaki mentésképpen dicshimnuszát zengi az egyik csecsebecsének, a mesélő mája dagad, mindenki ájtatosan (s főképp félszegen) mustrálja, 

- Nocsak - mondja ízléses irgalmam -, íme a gazdag sznob - terül szét két karom, senkire sem mutatva - és a suttyó családja...

Csak picinykét tér el a légzés a normáltól,  erőltetett kedv nótája sumákol, így aztán mosolyogva megkérdem:

- Talán nem látjátok rendesen, hogy kire a sznobot s kire a suttyót ejtette a feldobott érmem?

Egyikük hangosan szuperlatívuszokat dob a csecsebecsére, a mesélő férje feláll, most kell, hogy kocsijukban az izzót cserélje. 

Eminens hazugság, elismerésemre méltó, megyek is utána, hátam mögött néma cécó.

Autókereket rugdal a düh, - Ott van az izzó? - nyugtatja heccem az őrjöngést, kínja fixíroz - Ha lenne újjászületés - tajtékzik - többé nem nősülnék.

Kap is az alkalmon szemcsillanásom.

- Hiszen van újjászületés - szimatol változást az orrom - például kezdhetnéd úgy, hogy panaszaidat az érintettnek mondod...