- Téged biztos nem hallgatnak le - heherészett folyékony kenyere korsóját markolva a Tetovált Gépész.

- Hmm. Így, hogy ezt mondod, eszembe jutott egy régi eset, lehet már meséltem is neked. Festménykiállításról tartottunk hazafelé és az egyik közlekedési lámpánál bevillant, mi van, ha ezek a képek egytől egyik hamisítványok voltak. Persze az utastársak rögvest tiltakoztak, az ő agyukban ez meg sem fordult, hogyan is feltételezhetek ilyesmit egy olyan neves múzeumról, mint az Albertina. De hát - mondom nekik - nem is a múzeum vezetőségéről állítottam mindezt, magasabb szinteket is át tud vágni egy vérprofi szélhámos, és egyébként is, miért ne lenne valószerű "A hamisítványokat bámultunk olyan extázissal, mintha eredetiek lettek volna" - opció? Attól függetlenül, hogy mi nem gondolunk erre a lehetőségre, ez a lehetőség még nagyon is létezhet...és a nézetem valószínűleg szöget ütött az utastársak fejében, mert dünnyögve hallgattak...

- Igazad van, ezt a sztorit már mesélted, de mi köze van a kormányzati díjcsomagodhoz.

- Te mondtad, hogy biztos nem hallgatnak le, és akár hiszed, akár nem, - és ide jön az iménti történet lényegi vonala - fel sem merült bennem ez a lehallgatás, pedig valóban, ha az ember bennfentes helyhez tartozónak látszik, miért kezelnék kívülállóként...

Nála a sör, nálam a bor kortyaira vándorolt a csend, aztán a hörpintéssel felszínre mászott az előbbi gondolatom vége: - ...mintha skizofrén lenne.