- Kocsi? - érdeklődik a számok visszhangját nyalogató befutásom. Szüleim kertjének búvóhelyet sikertelenül kereső sütőtökje vigyorog kezemben. Egyívásúak vagyunk...

- Á, dehogy, dehogy - hessegeti hízelkedőnek látszó képzelgésemet exbarátnőm apja. Nem sejtette ittlétem, "talán elhúz" - feszül ráncaira gondolata - isten úgy adja"

(Kuncsorogni jött apámhoz, szerszámot, egyik ilyen eszközt mióta működésképtelen állapotban szolgáltatta haza - persze nem szólt, később, amikor apám a holmit használni akarta, tapasztalta annak hibáját - fater a fószernek inkább hazudik:" Ó, az a gépem épp rokonnál van...")

- Fiam vett lakást - dalolgat nyeglén, büszkeségét nyomban magasztalja kérdéseim sora.

- Falusi lakópark? Hetven négyzetméter? Kilátással egy tóra? (Tudom, hogy a fia igazi pózolós csóka.)

Köszörüli az ipse hiúságban megfáradt torkát.

- Khm, nem...a városban,...közel hozzád.

Rögvest ujjammal vágok mindenszenteki mosolyt a tökre.

- Harmincöt nm új garzon? - arcomra mintha ámulat kötne.

- Khm, harminc, de szép, szép...felújítandó.

Nem bírom. Röhejem zengeti ablak, ajtó.

- Pedig öt éve - árulkodom - a tesójával nálam, a részben felújított negyvenöt négyzetmétert szűk öregnek találta...