- Milyen volt a nyaralása?

Mert egy hét kimaradt, bár nem kötelező hetente járnom az agykurkászhoz, egyébként sem József Attilásan, azaz tiszta szívvel jövök, inkább kielégítem a kívánalmakat, miután dűlőre jutott a kérdés, hogy az én érzetvéleményeimre többnyire mindenki ellenvetéssel reagál, én viszont már jobban szeretném ha valaki a mondanivalóm mögötti összefüggéseket is végre megfelelően értelmezné...

De a furcsa ív, ami a szakember érdeklődésére képződik ajkamon, őt újabb érdeklődésre ösztönzi, - Nem érezte jól magát a nyaraláson?

- Ez nekem történelmi nevezetességeket szemlélő kirándulás volt, amelynek során főztem magamnak lecsót, levest. Tudja számomra a nyaralás az, amikor még gyerek vagy és a nagymamánál vakációzol két hónapot és ő teljes mértékben kiszolgál. Vagy ha már felnőtt vagy és legalább két hetet all inclusive pihensz.

- Miért ne nevezhetné nyaralásnak a történelmi nevezetességeket szemlélő kirándulást, amelynek során lecsót főz?

- Mert nem fér bele a fogalmi táramba. Nekem nem nyaralás az, ha öt napig távol vagyok az otthonomtól és főzök és mosogatok, még akkor sem nyaralás, ha 50 méterre van a tengerpart, vagy 200 m-re a szegedi Dóm, ezért hívom az eseményt kirándulásnak. Majd ha lesz lehetőségem egyhuzamban 10 napot eltölteni teljes ellátással minimum 500 km-re az otthonomtól, azt majd nyaralásnak hívom.

- Alábecsüli a választásait. 

Somolygok. Eszembe jut, hogy anyám gyerekkoromban...és ezt már mondom is hangosan: Tudja, anyám iskolás koromban mindig figyelmeztetett, senkinek nem kell szóba hoznom az eredményeimet, mert kérkedésnek nézi, és én így is tettem, és a közösség a hátam mögött összesúgott, ami aztán visszajutott a fülembe, hogy én egy nagyképű picsa vagyok mert a pompás eredményeimmel már azt hiszem több vagyok náluk és nem ereszkedek le hozzájuk beszélgetésre...

- Mivel a tágabb családomban, a felmenőim és a saját korosztályom tekintetében is én voltam az első, aki diplomát szerzett, ezért tapasztalatuk arról a világról nem volt és afféle misztifikált, persze csak csodás jövőt festettek rólam/nekem maguk és sajnos mások és természetesen előttem is.

- Ezt miképp tették?

- Például volt olyan, aki úgy gondolta, hogy a nyelvészet diplomával lehetek háziorvos mellett asszisztens. (A pszichológus itt próbált komoly maradni.) De abban mindannyian egyetértettek, hogy az ő fizetésük legalább háromszorosát keresem majd.

- Mivel foglalkoznak?

- Ezt most külön-külön nem akarom felsorolni. A lényeg, hogy magukat a gyártósor és a tsz, tudja anno ez volt a mezőgazdasági termelőszövetkezet közé aposztrofálták, és az hogy én majd nem fejőnő, portás vagy termelőmunkás leszek, a családban betöltött szerepemet idejekorán többnek láttatta, mint ami végül is lett.

- Ezt érzi a legnagyobb problémának?

- Ezt érzem minden probléma gyökerének. Mert tudja, miután elég hamar kiderült, hogy a diplomámmal nem keresem a fizetésük háromszorosát, és összedőlt az erről alkotott, piedesztálra emelt képzelgésük és ezt az én hibámnak rótták fel, elveszítettem az egyetlen még nem teljesen negatív kapcsolatot, a családi idillt. Mert ugye a külvilág irántam történő megértését már előtte elveszítettem...bár az is lehet, hogy ilyen soha nem is volt, hanem ez csupán az én piedesztálra emelt képzelgésem részeként volt jelen az életemben...(Nevetnem kellett, a pszichológus pedig bólogatott)

Kezem a vécécsészében, gondolatom W.Somerset Maugham - a 140. oldalon fogyasztom a Színes fátyolt - regényében időzik, "az emberek olyanok mint vízcseppek a folyóban, oly közel egymáshoz és mégis oly távol, névtelenül folydogálnak a mulandóság óceánjába, és ha minden rövid ideig tart és keveset ér, mi értelme annak hogy az ember túlzott fontosságot tulajdonít a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanná teszi magát" - ücsörög a fertőtlenítő kesernyés illata az orromon és fiatal éveim távolodása egyre makacsabbul láttatja velem, hogy alkatom, küllemem, jellemem és tudásom mily megfelelően illeszkedett s illeszkedik a klasszikus arisztokrata létbe, ahol a született arisztokraták természetesen nem fogadtak, fogadnak köreikbe a nemörökölt arisztokratikusságom miatt, miközben a helyek ahová kényszerűségből kerülnöm kellett, kell, kitaszítanak arisztokratikusságom miatt, és érzem magamat mint a mozivászon Marisája: sehová sem való vagyok...

A közöny, amely napról napra erősebben vesz körbe, tulajdonképpen bármit megenged számomra, és bizonyos dolgok együttállása esetén akár még abszurd is lehet. Például ha véletlenül szem-és fültanúja lennék egy társadalmilag fontos - mondhatni: nagy tömeget érintő közérdekű - titoknak és ezt a tapasztalatomat ezen a blogon megosztanám (ez jelenti a bármit megenged...), senkinek fel nem tűnne, a kutyát sem érdekelné. Ez jelenti az irántam érzett közönyt. Viszont ez a közöny találkozik a közérdekűvel, tehát létrejön az együttállás, és ez a teljes helyzetet abszurddá teszi...

Jelentéktelenségbe halok. Csak folytatom az életem...Nem vagyok mint a Nagyok, nincs súlyom, de kérkedem.

Annyi küzdés a semmi árján, fércelt idők méregtengeren. Segítséget hiába is kiáltnám, érdektelenséget kergetek.

Örömöm immár csak enyém, tehetségem néma láthatat. Értetlenség sodródik felém, bár lehet, már nem ártanak...

S talán melyeket nagynak hittem mind-mind kicsik voltak..., vagy az időm volt rövid és a vágyaim hosszak?...

- Vázlatosan írd, pontokba szedve, ragozott igék nélkül - adom ukázba a tekintetem előtt fickándozó önéletrajz változtatásait, az ifjú rokon, akiről a személyes jellegű sorok énekelnek, amerikai konyhás nappalija babzsák ülőalkalmatosságán királykodik, a valakivel folytatott telefonbeszélgetése esti italozás helyét pontosítja, így nem hiszem, bármit is hallott az egyébként általa kért mondanivalómból, amit már érkezésemkor a torkomba tuszkolt, nem látszódott szája a gyalázkodástól, mocskos ruszkik haza, anyjuk picsája, dögöljenek meg, mintha én nem ismerném a hírek aktuális szeretetét, ezért ő is alamizsnálja a dzsuvát, és holisztikus dühe hullámain hajókázva látom ám a cipősszekrénye tetején markánskodó Vilia fényképezőgépet, szóvá tenni a mérge és a kezembe nyomott biográfia (jövetelem kizárólagos oka) miatt a pillanatban nem volt esély...

- Sorry, mi van, mit kell csinálnom? - terelgeti felém hívásvégeztével a súlytalan bocsánatot, mondom ismét, részletezve, aha aha bólogat, még néhány enervált kegy: mivel tartozik vagy kínálhat-e kávét, kekszet

- Köszönöm nem, megy a vonatom...és intéznivalóm is akad még, ha kellene további segítség, az anyagot inkább fotóként mailben küldd át... - sétál el sanda kedvem Vilia mellett -, már kérdezni akartam, ezt a gépet tombolán nyerted?...

Csupa fog a képe. - Á, dehogy - röhög -, apámé volt, a garázst kipakoltam, a régi cuccok között találtam, meghirdetem eladásra, zsebpénznek jó lesz az ára.

- Hogyan lehetsz te ennyire önmagaddal meghasonlott? - tépem szét arcán a somolygottságot.

- Mi van?

- Ez a gép szovjet gyártmány...de emlékeim szerint ők nálad dögöljenek meg és takarodjanak haza...vagy ha pénzzé tehető, akkor egyik nációval sincs az embernek baja?...

Megzavartam, mert válaszul idétlen vigyor kaparja ajkát...

- Ha már utálod őket - mondom -, kávé-keksz helyett kérlek ezt a gépet add át...

- Itt alig vannak - súgja (félénk csodálkozás a hangja), pedig mondhatná hangosabban is, a vízsugár-masszázs ömlengése sarokba szorítja az emberi zöngéket. Nemrég eme nedves dögönyözés áradatában puhultunk, hosszasan vizesedni sem jó, gyakori fázisváltások nélkül nem fáradok el kellően a pörgős feltöltődéshez...

- Hiszen mondtam, hogy ez amolyan községi wellness - vetem oda, fel sem pillantok a pihenőpamlag testbabusgató fittségéből, még az iménti gondolatom, a "felkapott, tehetséges író" morzsái keverednek fekhelyszomszédom (és alkalmon kapott régi ismerősöm) észrevételével, a helyet amúgy néhány hete, egy erdei túra bozóttévesztő vajon-hol-járhatok csatangolása hozta látómezőmbe, dzsindzsa, dzsindzsa, dzsindzsa, oh aszfalt, oh egy aprócska fürdőépület a Nagy Erdőség közepén, tömegundorral kezelt s rejtőzködést szerető vendégnek kiváló, később odahaza kérdezgettem ki jönne velem, és a régi ismerős (könyvtáros végzettségű jelenlegi üzemi takarító...) igennel felelt.

- Persze sok vizes élmény nincs - magyarázza a közeg kvázi kihaltságát -, két vízsugár, három pezsgőágy és sétálhatsz fel-alá a medencében - sorolja amit én is tudok, nem enged vissza a "felkapott, tehetséges író" gondolatomhoz, holott fejben elemzést készítenék, mi a fenének közhelyeskedik "a felkapott, tehetséges író" a pórnak szánt hírek alatt, és a tényleg tehetséges író, mint pl. Krasznahorkai, miért nem...

- Egek, nem hiszem el! Odanézz! És még azt mondod, hogy eldugott kis hely, ahol nem futsz össze a nyugalom megzavarásával!

Burjánzó indulata csak-csak lepergeti golyóiról a szemhéjaimat, és mivel a terület kicsi és szinte embermentes, magam is rögvest látványhoz kapom a komplikációt, aki egykoron barátom volt, ám hirtelen kialakult módfelett kevély szerepe gátolta, hogy továbbra is pajtási funkciójában hagyjam...

- Sziasztok! Micsoda meglepetés! Ti is itt? - tipeg is már mellettünk - milyen kicsi a világ... - görgeti tekintete flegmaságát egyszerű öltözékünkön, a nevében nem világsztár fürdőköpenyeinken.

- Olyan kicsi - szólok -, hogy miközben mi állunk, a világ hozzánk szalad...

A könyvtáros már feszeng, arcára maszkolódik a pokolba kívánt mosoly.

- Jajj, te olyan hülyeségeket tudsz mondani - lavíroz a nem várt vendég ráncaiban a dús make up, köntösét mellrészen katonásra húzza, és sandítása ellenőrzi is, jól látszik-e az ismert divatmárka. 

- Mostanában nem látom, hogy töltenél fel Facebook-ra könyvtári fotókat - villant fogsoros gúnyt, persze az igazságot tudja, elemi ösztöne az öntelt, jól fedi a hajdani nélkülözését, magából kifordult jellem, aki a honnan indult és hova érkezett úton csokorba nem a jóravalóságot szedte -, már máshol dolgozol? mit csinálsz? - szikrázik a bestia kedve, a könyvtáros orra pirosba játszik, "ilyen a béke" - vélekedik belső hangom, aztán eszembe jut valami random...

- Hol a férjed? - vakkant belőlem a csodálat, és még körül is nézek, (tudom, hogy a nő egyedülálló és gazdag partira vadászó perszóna), nem láttuk, hogy mostanában töltöttél volna fel Facebook-ra képeket róla, és bár nem bölcs dolog, hogy saját fegyvereddel támadlak, kérlek e botlásomat nézd el, most túl lazult vagyok magasröptűbb dumához, szóval...nem láttunk a Facebook-on képet a párodról...valamelyikről...a legújabbról...akit sikerült nem megtartanod...

És a divatmárkás zavar fürgén szem elől veszíti higgadt harmóniámat, habár a könyvtáros hahotája sokáig áriázgat...

- Are you, Szívem, are you, egyes szám második személyben és többes számban are a létige - gyermek angol házi feladatánál leragadok, rám pedig vár a saját feladatom, s hirtelen telefonom Green Hillt danál, ebből tudom, nem más hív, mint anyám...

- Hrtskenv kjnjkrhfuhd ajldkjad hajdh, hjshd nje aéhée nfjkehféw ndjsdn! Mngbuh sjldk njfj njélm jadh, hajhbke, nalkjshl ndjkfhl jkrejah, séjfhéw, kjhwe, ejk, éejé, lkgjwna! Nskjfe zhe aslttj hfe - 

- Oké, oké Mama, lassabban lécci - nyugtatom -, nem tudom hol hallottad, én egyelőre nem tudok arról, hogy törvényileg kötelező a menekültbefogadó buzgalom, szerintem kevered az oltással, az oltásra kötelezhette dolgozóját a munkáltató, de március hetedikétől már ez sem mértékadó...

- Akkor most hova kell küldeni a használt ruha csomagot?

- ??? Múltkor mondtad, hogy azt a helyi romáknak adod...

- Persze, de eszembe jutott, senki ne pletykálja, hogy az én régi gönceimet hordja a fél falu

- A pet egyes szám harmadik személy, ott az Is létige kell 

- Milyen ige? Miről beszélsz?

- Csak a gyerek hozta a leckét...

- Persze, mert én téged mindig csak untatni tudlak!...

- Untatni?...Mama...mindjárt érkezik egy kuncsaft, esszét átbeszélni, igen ez korrekt, jó az Are you crazy, Mama, te anno Esmeralda szemműtétjére is ügyesen gyűjtöttél, kérlek, legyél most is önállóan jótündér.

- De hova kell küldeni a csomagot?

Kapucsengő, Devecsery: Szia, szia, jó napot...

Huh, vérbő a mérge már öt perce, - Hülye vagy? Én azt mondtam, ebédet! - rivallja, és még mindig reng kezében a kosár alja, melyben zöldségeket hoztam -, - Szerinted hogyan lesz ebből főtt étel - üvölti -, mielőtt dolgozni megyek? 

- Sehogy - mondom -, csak  látni akartam, ugyanolyanok-e a jelek rajtad, mint anno anyádon, emlékszel? - huppan kaján kényelmem a fotelbe - akadt elég dolga, s kérte, vigyél májat ebédre, te le is tetted a nyers májat az asztalra, és ő - isten nyugosztalja - felverte a várost, épp mint te most, mert szerinte ragut vagy rizottót hoztál volna készen...nos, nekem is más az értelmezésem... - somolygok, arcomon táncolnak huncut koboldok, s a dühének már nincs is szava,

- Kint a kocsiban - felelem - van ám kínai kaja...